A 20. század 60-as éveiben drámai hatású felismerés volt, hogy a váran­dósság első trimeszterében a thalidomid-tartalmú gyógyszert szedő vá­randósok újszülöttjei között szignifikánsan gyakoribbak a végtagfejlődési rendellenességek. E megfigyelés hívta fel a figyelmet arra, hogy a terhesség alatti gyógyszeres kezelés és bizonyos veleszületett fejlődési rendellenes­ségek között ok-okozati összefüggés állhat fenn. Azóta folyamatosan bő­vül és gazdagodik a reproduktív toxikológia és a teratológia tudománya, melyek közül az előbbi a teljes reprodukciós ciklusban megjelenő, károsító tényezők hatását és azok következményeit vizsgálja, míg az utóbbi a követ­kezményesen kialakuló veleszületett fejlődési rendellenességekre fókuszál.

Ahogy a sebészet elengedhetetlen része az egészségügyi ellátásnak, a fájdalomcsillapítás sem nélkülözhető ellátási kategória. A mai modern aneszteziológiai technikák és a szakmai felkészültség lehetővé teszik a multimodális fájdalomcsillapítás érvényre jutását a közvetlen műtét körüli időszakban. A műtőből és a kórházból távozás után a megfelelően körültekintő, a fájdalom minden dimenziójára és az ellátás minden szempontjára kiterjedő fájdalomcsillapításnak ugyanilyen fontos szerepet kell kapnia.

Bőrgyógyászati szaktudás és tapasztalat nélkül egyáltalán nem könnyű a bőrbetegségek helyes differenciáldiagnosztikai megítélése. Még a jól ismertnek gondolt entitások esetében is gyakori a félreismerés – és azután a helytelen kezelés. Így pl. a sebgyógyulás feltételezett zavarának kezelése alapvetően különbözik a műtét után kialakuló pyoderma gangraenosum ellátásától. Ezzel és többi példánkkal a hasonlóságuk miatt gyakran félre­ismert kórképekre szeretnénk felhívni a figyelmet.

Az egyedfejlődés során kialakult ideghálózatok kb. 300 milliárd idegsejtje kémiai ingerületátvivő anyagok és elektromos impulzusok segítségével létesít kapcsolatot, „beszélget” egymással. Sérülékeny, számtalan külső hatásnak kitett hálózat ez. Az emberi magatartást, viselkedést nagymérték­ben befolyásolhatják különféle gyógyszerek, élvezeti szerek, a környezetet és az élelmiszereket szennyező anyagok, ipari mérgek. Toxikológiai cikk­sorozatunk első része a perifériás és a központi idegrendszert érő toxikus hatások formáit és pato-biokémiai mechanizmusait tekinti át.

Akut szívinfarktusban a morfin lelassítja a gyógyszerek gyomorból történő felszívódását és csökkentheti a trombocita-gátlásra adott korai választ.

A funkcionálisan szelektív receptorligandok alkalmazása biztonságosabb, hatásosabb gyógyszerek kifejlesztését teszi lehetővé – a szívelégtelenség kezelésében éppúgy, mint a fájdalomcsillapítás terén.

Az autoszomális domináns policisztás vesebetegség (ADPKD) a leggyakoribb öröklött vesebaj. A terápiák célpontjai a renális, húgyúti és egyéb manifesztációk. Fontos a magas vérnyomás korai kimutatása és kezelése. A húgyúti fertőzések te­rápiájában a leghasznosabb antibiotikumok a fluorokinolonok. ADPKD-ben a ve­sekövesség és az intrakraniális aneurizma lényegesen gyakoribb, mint az általános népességben. Az ösztrogént tartalmazó orális fogamzásgátlókat és a menopau­zában adott ösztrogéneket az ADPKD-s betegek legfeljebb kis dózisban kaphat­ják. ADPKD nagy kockázata esetén a vese ultrahangvizsgálata a választandó szűrési módszer.

A betegek jelentős hányada krónikus mozgásszervi eredetű fájdalom miatt keresi fel háziorvosát, a reumatológiai vagy ortopédiai szakrendeléseket. A hatásos fájda­lomcsillapító kezelés nemcsak a funkcionális állapotot, hanem az életminőséget is javítja, a munkaképesség fenntartásával vagy helyreállításával a háttérben álló kór­képek által okozott gazdasági terhet is csökkenti. A fájdalomcsillapítók elterjedt al­kalmazása ellenére a betegek közel fele elégtelennek érzi a gyógyszerek hatását. A jelen összefoglaló áttekintést nyújt a mozgásszervi eredetű fájdalmak leggyako­ribb okairól, az egyes kórképek által okozott panaszok jellegzetességeiről és a fájda­lomcsillapítók egyes csoportjainak alkalmazási lehetőségeiről.

Az epekövesség a legköltségesebb gasztrointesztinális betegségek egyike. Kocká­zati tényezői: cukorbetegség, elhízás, női nem, testsúlyingadozás, hormonpótló ke­zelés, orális fogamzásgátlás. Az epekövek legtöbbször tünetmentesek, de a ductus cysticust időszakosan elzárva epekólikát okozhatnak. A tartós fájdalom, a láz és a fehérvérsejt-szaporulat szövődmény gyanúját veti fel. Rendszerint az ultrahang az elsőként választandó képalkotó vizsgálat. Az akut epekólika elsődleges ellátása a fájdalom gyógyszeres enyhítése. Tüneteket okozó és szövődményes epekövesség eseteiben a laparoszkópos kolecisztektómia a választandó megoldás. Kritikus álla­potú betegnél a perkután kolecisztektómia is szóba jön.

Míg 20 évvel ezelőtt az onkológia az or­voslás marginális része volt, mert a da­ganatos betegek életét csak minimálisan és sok mellékhatás árán tudta meg­hosszabbítani, mára már meghatározó szakterületté vált, melynek középpontjá­ban az egyre emelkedő számú dagana­tos betegség gyógyítása és ellátása áll. Ennek az onkológiában az ezredfordu­ló óta megfigyelhető paradigmaváltás­nak az oka, hogy a daganatos betegség átkerült a halálos, gyógyíthatatlan be­tegségek köréből a gyógyítható, vagy legalább jó életminőség mellett, hos­szú ideig kezelhető és élettartam-nye­reséget adó betegségek közé. Mára elmondhatjuk, hogy a rákbetegség ré­gebben halálos ítéletet jelentő diagnózi­sa krónikus betegséggé szelídült.